A fajta eredete

Kik tenyésztették az angol szettereket

Az angol szetter fajta tenyésztése már a kezdetektől fogva az előkelő angol nemesi családok kiváltsága volt. A XVIII. századi Angliában, a nemesek nagy előszeretettel hódóltak legkedvesebb sportjuknak a hatalmas családi birtokokon megrendezett vadászatoknak. Lenyűgöző látványt nyújthatott a szetterek sajátos gazelláéhoz hasonló " lebegő- úszó " mozgása a végtelenül nagy, hatalmas zöld mezőkön és az olykor derékig érő növényekkel tarkított tájakon. Az angol nemesi birtokok kiváló feltételeket biztosítottak ennek a fajtának a kialakulásához. A szetterek tenyésztésénél első számú célkitűzés a gyorsaság és a kitartás elérése volt. Késöbb már a külső megjelenésben is jelentkeztek bizonyos elvárások olyanok, mint a hallatlan elegancia, a hosszú selymes szőrzet, a tökéletes arányrendszer és a barátságos meleg tekintet.

Mr. Edward Laverack

Az angol szetter mai modern megjelenését Edward Laveracknak (1798-1877) köszönheti, aki a 19. században körültekintő tenyésztői koncepciójával megalapozta a ma ismert angol szetter típusát, felépítését és alaptermészetét. Laverack nagyon fontosnak tartotta, hogy angol szetterei ne csak kiváló munkateljesítménnyel bírjanak, hanem generációról generációra tökéletesedjen arányrendszerük, testfelépítésük és külső megjelenésük. A neves tenyésztő halála után ezek a tenyésztői célkitűzések tovább éltek más tenyésztők fajtanemesítő munkájának köszönhetően, akik tenyésztői munkásságukat "Laverack Setterek"-re alapozták. Az ő általa megfogalmazott angol szetter standard (1872) az anyaországban a mai napig meghatározza a show típusú angol szetterek küllemét és természetét.

Fontos még megemlítenünk R. Purcell Llewellin (1840-1925) nevét, aki más "show típusú" szetter tenyészetekkel ellentétben, a munka típusú angol szetterek tenyésztésével kezdett el foglalkozni. Tenyészetét ő is "Laverack Setterek"-re alapozta, de célkitűzéseinél kizárólag a teljesítőképesség javítása és a minél jobb vadászösztönök elérése volt a cél. E két neves tenyésztőnek köszönhetõen mindkét vonalon kiváló eredmények születtek. A további eredményes tenyésztői munka érdekében a 19. sz. közepétől Angliában a kiállítási "show-típusú" angol szetterek és a munkavonalú angol szetterek tenyésztése fokozatosan külön vált. (Erre a különválásra azért volt szükség mert egy hosszú, selymes szőrű angol szetterrel, aligha volt elképzelhető egy eredményes vadászat, mivel a szőrébe beleakadó bogáncsok a kutyát állandóan akadályozták volna a lendületes szabad mozgásban. Ezért a vadászatok alkalmával azok a szetterek tudtak a legkívállóbban teljesíteni, amelyek rövid, tömör és nem selymes szőrzettel rendelkeztek. Másrészről a vadászatok során a szőrzet hossza a nád és más növények pusztító hatásának köszönhetõen egészen rövidre csökkenhetett, ezért a szépségkiállítások alkalmával, ahol kizárólag a küllemi adottságokat vették figyelembe, ezek a jól dolgozó szetterek fokozatosan hátrányba kerültek. Mivel a kiállításokon a hosszú szőrt részesítették előnyben, a vadászatokon pedig természetesen a rövid szőrt a két igény nem tudott találkozni és nem is akart. Az angolok mindkét vonalon tökéletes eredményt akartak elérni és ezért bár nem egyik napról a másikra, de fokozatosan külön vállt a munka szetterek és a kiállítási szetterek tenyésztése és ma már külön törzskönyvvel és saját elbírálással rendelkeznek.)

Edward Laverack 1872-ben kiadott könyvében részletesen bemutatja a szettereket. Tárgyalja az ír, a gordon és a vörös-fehér ír szettereket is. Kedves, közvetlen stílusával észrevétlenül szeretteti meg velünk ezt a vadászkutya fajtát. Rajongása a fajta iránt letagadhatatlan.

Hogy kedvet csináljunk ehhez a fantasztikus szetter-irodalomhoz, idézünk pár sort a könyvből." Edward Laverack: A Szetter megjegyzések a most élő legkiválóbb fajtákról: tanácsok a tenyésztésről, kiképzésről, bevadászásról, kutyakiállítások, mezei versenyek, általános tudnivlók, stb. London, 1872. Longmans, Green, and CO." "A vadászkutyák közül talán egyik sem olyan általánosan használható, olyan gyönyörű és éleseszű, mint a szetter. Nem állok egyedül ezzel a véleményemmel, mert Daniel a "Vidéki sportok" c. művében a következőket írja: "Az orruk hihetetlenül érzékeny, a lábuk fáradhatatlan és . . . a pointerek elé kell helyezni őket." . . .

" A setter egyformán állja a hideget és a meleget, a lábain és a lábujjak között lévő szőrzet lehetővé teszi, hogy ugyanúgy vadásszunk vele durva bozótban, mint a spániellel."

"Nagy vita folyt arról az utóbbi években, hogy mai szettereink jobbak-e vajon régebbi elődeiknél, vagy azonosak velük? Az én határozott véleményem az, hogy nem jobbak. Nincs élő ember, aki megfelelőbb lenne ennek az állításnak az elbírálására, mint a nevezetes öreg vadász, G. H. Ramsay békebíró Dewent Villa, Tyneside, aki már gyermekkorától vadászott ezzel a fajtával a határvidéki megyék kopár parlagjain és pusztáin Christenbury Craigs-től a Keelder kastélyig és Mounsey Know-ig, amelyek kifejezetten a legjobb nyirfajdos helyek Nagy-Britanniában. . . ."

Laverack említést tesz néhány kevésbé ismert kenelről:
" . . . Van egy nagyon jó, régi szetter tenyészet, ami azonban jelenleg kevéssé ismert. Ez a fajta a következők birtokában volt és van még most is: Carlisle grófja (Nawort kastély, Cumberland); Lord Wallace (Featherstone kastély, Cumberland), és Cowan őrnagy (Blaydon Burn, Northumberland) ők mind jól ismertek, mint a fajtatiszta kutyák szakértői . . "

Laverack a saját szettereiről:
" . . . Minden szükséges tulajdonsággal rendelkeznek, ami az általános használhatósághoz kell, azaz: nagy gyorsasággal, jó orral, bátorsággal, a terület átfésülésének és a vad megtalálásának módszerével és - kivétel nélkül - szívóssággal . . . "

Laverack a tenyésztésről:
" . . . A legelső dolog a tenyésztésben, hogy megfontoljuk, mire szánjuk az állatot. Az én elképzelésem az, hogy bármilyen vadászathoz hasznos - általánosan használható - kutya a kívánalom. A legelső dolog - ha lehetséges - a forma tökéletesítése, a gyorsaság, a szívósság és a jó szaglás szempontjából. A következő, amely szerintem a legfontosabb, vagy legalábbis éppen olyan fontos mint a fizikai forma a veleszülető hajlam a vadászatra és természetes legyen, hogy állja a vadat; ugyanis ezek nélkül a veleszületett tulajdonságok nélkül, a szőrzet puszta szépsége és a tökéletes külső forma a gyakorló vadászok számára másodlagos jelentőségűek . . . "