A nyársforgató kutya 

A 17. századi konyha alapvető felszerelése a nyársforgató kutya volt.

A több mint száz éve "kihalt", rövid lábú, zömök kis jószág a 16-18. század modern konyhájának egyik alapvető felszerelése volt. Edward Jessy angol író írja: "Hosszúkás testű, görbe lábú, csúnya kis teremtés volt, állandóan gyanús, boldogtalan pillantásokkal méregetett minket, mintha már előre fáradt lett volna az előtte álló feladattól, és mintha minden percben arra számított volna, hogy munkára fogjuk." A kifejezetten konyhai segéderőnek kitenyészett kutyafajtát a 15. században említik először az írott dokumentumok. A nyársforgató ebek különleges és értékes segítségnek bizonyultak, kis termetével és rövid lábaival belefért egy apró fából készült kerékbe, ami forgatta a tűzhelyen sülő, nyársra húzott húst. Ezáltal mentesítették a szakácsokat az időrabló, fárasztó és meglehetősen füstös munkától. Erre a célra sokáig nyársforgató fiúkat alkalmaztak, vagy maga a szakács intézte. Ekkor jöttek képbe a kutyák, amelyek segítségével "gépesítették" a több órán át zajló folyamatot. Ezt követően minden valamirevaló konyha beszerzett egy vagy két ebet.

Amint azt sejteni lehet, a nyársforgató kutyáknak nem volt egyszerű az életük. A szerencsések párban dolgoztak, míg az egyik pihent, a másik hajtott. Az ínycsiklandozóan illatozó ételekből természetesen sohasem kaptak, sokuknak pedig víz nélkül kellett tűrniük a fárasztó munkát a forróságban.

Nem tudni pontosan, milyen kutyafajtákból tenyésztették ki a nyársforgató négylábúakat, őseik között feltételezhetően helyet kapott a welsh corgi és több terrier is. Az ebek egyébként nem csak a konyhában teljesíthettek szolgálatot, gyümölcspréseket, vajköpülő szerkezeteket, de akár vízszivattyúkat és gabonaőrlőket is működtethettek lábizmaikkal. Amikor éppen nem dolgoztak, néhányukat a tulajdonosaik lábmelegítőként használták, vagy pedig templomba jártak vele, de Viktória angol királynő például házi kedvencként tartotta őket.

A nyársforgató ebek több forrás szerint is meglehetősek okos teremtések voltak. John George Wood természettudós szerint igen pontosan érzékelték az idő múlását, ha a megszokott idő elteltével nem vették ki őket a kerekeikből, gyakran maguktól ugrottak ki belőle mindenféle parancs nélkül, és arra kényszerítették társukat, hogy ő ugorjon be a helyükre. A fajta eltűnése azután kezdődött, hogy elkezdték használni az Egyesült Államokban is. Hozzájuk kötődik azonban az ottani legnagyobb állatvédő szervezet, az ASPCA megalakulása. Henry Bergh, az alapító 1850-ben szembesült az egyik hotelláncban a vállalhatatlan állapotokkal, amelyben a kutyák dolgoztak. Ez segítette ahhoz az elhatározáshoz, hogy megalapítsa az állatvédő szervezetet 1866-ban. Ekkor jött a nyársforgató kutyák utolsó 50 éve, amíg végleg el nem tűntek. Genetikailag természetesen nem tud egy kutyafaj ilyen gyorsan eltűnni, szakértők szerint kinézet alapján a walesi "bowsy terrierben" élhet tovább az örökségük.

Forrás: mult-kor.hu; kutyabarat.hu

Írta: Molnár-Tóth Erika