A Magyar Posta először 1956-ban vállalkozott arra, hogy kutyákat ábrázoló bélyegeket adjon ki, melyek, ha nem is szánt szándékkal, de jól tükrözték az akkori politikai, társadalmi változásokat is.

Az ezt megelőző években elsősorban az agitációs propagandacélokat szolgálták a Magyar Népköztársaság bélyegei. '56-ra viszont már nemcsak az ötéves tervről, a traktoros nőről, az elektromuszerésznőről, a villanyhegesztőről és a vidám, olvasó munkásról jelentek meg ábrázolások - a merev szűklátókörűség oldódni látszott. A nyomdatechnika fejlődésével is magyarázható, hogy úgynevezett ofszet- és réznyomással készültek ezek a különösen igényes megmunkálású kutyás alkotások.

A sorozat fele háromszög alakú bélyegből áll, melyet úgy forgalmaztak, hogy egy-egy ívre a megszokott méretű bélyegek dupláját nyomták. Azért is választották a kutyás témát, mert ekkoriban nagyon sok magyar bélyeg került ki nyugatra is, ahol a magyar ebek iránt megnövekedett a kereslet. Ekkoriban már az országnak egyik ritka, értékes nyugati devizát termelő bevételi forrásaként kezdett kibontakozni a hazai őshonos fajták kölykeinek exportja. Hazánk így reklámcélból is hozott forgalomba ilyen bélyegeket, de nem volt elhanyagolható az a haszon sem, amit a kutyabarátok egy-egy bélyeg megvásárlásával a magyar államnak hajtottak, hiszen maga a bélyeg előállítása a névértéknek csak töredéke volt, s aki postatisztán megőrizte, lényegében országának nyújtott támogatást, hitelt.

Hogy milyen népszerűségnek örvendett ez a nyolc forint névértékű sorozat, arra jellemző, hogy csupán 1956. március 17. és 31. között árusították a postahivatalokban, de ezalatt a két hét alatt közel félmillió fogazott, és 3500 vágott sorozat kelt el. A tömegek erre az időre ki voltak éhezve a mindennapok nehézségeit feledtető kikapcsolódásra, így a bélyeggyűjtők tábora napról napra gyarapodott. A hirtelen megnövekedett kereslettel is magyarázható, hogy a rohammunkával nyomtatott bélyegsorozat egyforintosán, ahol a vizsla a szájában vadat tart, a nyomdából néhány példány "tarajos récével", hibásan került forgalomba. Ma viszont ezek a bélyegek igazi ritkaságnak számítanak, s a gyűjtők szemében komoly értékkel bírnak. A Magyarországi kutyafajták c. bélyegsorozatban az erdélyi kopó és a magyar agár - az ide is beszivárgó politikai nyomás miatt - nem jelenhetett meg, a mudi létét pedig többen megkérdőjelezték...

Nagymúltú brit kutyák bélyegeken

Nagy-Britannia bélyegkiadása az angol konzervatív hagyományokon alapult, így a királyi posta hosszú évtizedeken keresztül elsősorban csak az uralkodói család arcképeit megjelenítő bélyegeket bocsátott ki. A 70-es évek végére azonban itt is megváltoztak az igények, engedtek a nyomásnak, s egyre gyakrabban jelentettek meg a hajdani birodalom életét, különféle sporteseményeket, illetve a nemzeti állatfajtákat bemutató bélyegeket.

Miközben már Európa legtöbb államában, így Magyarországon is, már az 1950-es években megjelentek a nemzeti kutyafajtákat bemutató bélyegsorozatok, így kissé meglepő, hogy a ködös Albionban csak 1979-ben, bő két évtizedes késéssel nyomták az első őshonos kutyafajtákat bemutató sorozatot. Talán a késői kibocsátást próbálták ellensúlyozni azzal, hogy a négy darabból álló sorozat minden egyes példánya igazi műremek: nemcsak az adott fajtákat mutatja be aprólékos részletességgel, hanem a háttérben a brit vidéket, épületeket is különös műgonddal, igényességgel ábrázolják.
A nagy sikerre való tekintettel a következő években sorra jelentek meg nemcsak a nemzeti, hanem más állatfajtákat bemutató sorozatok is, melyeknek kialakításában vagy európai meghonosításában az angol fajták, illetve a tenyésztők jelentős részt vállaltak. Nemcsak Anglia vagy Wales adott ki bélyegeket, hanem a Nagy-Britanniához tartozó apróbb szigetek is jogot kaptak arra, hogy kibocsássák sajátjaikat. Így 1982-ben a Jersey-szigetek adott ki egy hat példányból álló kutyás sorozatot, melynek legfőbb vásárlói turisták ezrei voltak, akik nagy tömegben érkeztek a Franciaország partjaihoz közel fekvő szigetre. Úti céljuk legtöbbször a Gerard Durrell által működtetett híres állatkert volt, amely több állatfaj megmentésében végzett kiemelkedő munkát.

Ír szetter (13 penny): A középkorban gyakran ábrázoltak hosszúszőrű vadászebeket, melyek közül egyeseket madarászó kutyáknak is neveztek. Leggyakrabban fürj és fogolyvadászatok során vették hasznukat ezeknek a csalhatatlan szimatú, legendás állatoknak. A vadmegállási hajlamuk rendkívül fejlett: ilyenkor a hátsó lábaikra helyezik súlypontjukat, testük majdnem teljesen a földhöz lapul, miközben az egyik mellső lábukat felemelik, orrukat pedig felfelé tartva szimatolnak. Ebből a különös testtartásból ered a szetter (ülő) szó, mivel úgy tűnik, mintha ilyenkor az állat ülne. A szetterek újkori tenyésztése a pontos törzskönyvezés bevezetésével kezdődött, amikor is a Britanniába érkező arab lovak szigorú törzskönyvezéséhez hasonló rendszert vezettek be. Mivel a hatalmas országban különféle szettertípusok alakultak ki, idővel ezeket rögzítették, és kitartó, céltudatos tenyésztői munka során rendkívül elegáns, jó munkaképességű fajták keletkeztek, melyek közé sorolható az ír szetter is.

Forrás: kutya.hu

A mi Józsi bácsink és a hobbija